Duna-parti gerilla grill, vízisakk és kutyaitató a Gellért téren

Írta: fesztbook.

Egészen váratlan helyszínen, a Gellért Fürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki grillezésre, beszélgetésre,

Duna-parti gerilla grill, vízisakk és kutyaitató a Gellért téren

sakkozásra alkalmas köztéri, közösségi teret egy egyetemi kurzus résztvevői. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a BETON kurzus és workshop hallgatói Budapest egyik legvagányabb találkahelyét hozzák létre.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 2011-ben indult el az első BETON kurzus és workshop az S39 Hybrid Design Manufaktúra szervezésében, azzal a céllal, hogy a hallgatók először elméletben, majd gyakorlatban is megismerkedhessenek a beton kreatív felhasználási módjaival. Az egyetemi kurzuson eleinte csak a BME építész és egyéb mérnök szakos hallgatói vehettek részt, de később más felsőoktatási intézményekből is lehetett jelentkezni, így az elmúlt években már forma- és bútortervezők, valamint képzőművészek is bekapcsolódtak a munkába. A különböző területekről érkező fiatalok inspirálják egymást, és minden évben izgalmas köztéri munkákkal zárják a szemesztert.

A BETON kurzus résztvevői 2015-ben a Gellért tér alatt, a Budai alsó rakparton, a Szabadság-híd melletti rézsűs területen dolgoztak. Ez az a hely, ahol a Dunába folyik a Gellért Fürdő értékes termálvize, és amolyan jacuzziként funkcionál. A diákok ezt a „kificcenést” nézték ki maguknak, és betonból kis padokat öntöttek, amelyekről nemcsak csodás kilátás nyílik, de a folyóval kapcsolatos érdekességeket is lehet olvasni rajtuk. Az előző szemeszterben a BETON kurzuson résztvevő mintegy 40 egyetemista ezt fejlesztette tovább a Valyo (Város és a Folyó) Csoport segítségével, munkájuk a KIFOLYÓ nevet kapta.

A KIFOLYÓ című projekt legizgalmasabb, központi része a Gellért téri Gerilla Grill. Ez egy betonból készült, Duna-parti sütögető hely, ahol a bátrabbak a város kellős közepén, mégis a kíváncsi szemektől távol, közvetlenül a vízparton készíthetik el az ebédjüket. Akik a grillezés után több időt töltenének a szabadban, azok játszhatnak például a vízisakk készlettel. A BETON kurzus résztvevői a kutyásokra is gondoltak, és a négylábúaknak kutyaitatót készítettek. A Budai alsó rakpart Gellért tér alatti részét az autóforgalom miatt nehéz megközelíteni, ráadásul fentről takarásban van a grillező, ezért az egyetemisták jópofa jelzéseket készítettek „Kövesd a teknőst!” mottóval. Ha a gyalogosok követik a teknősöket, könnyen lejuthatnak a vízhez. Ugyancsak a közlekedést segíti a lenti sétányon található gázló, aminek segítségével végig lehet sétálni a parton, a kifolyó alatt, a városlakók által kialakított szikla-jacuzzihoz.

Most, amikor a hőmérséklet még mínuszban van, a Dunán pedig zajlik a jég, nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a város közepén, a Gellért tér alatt, a víz mellett napozni, ücsörögni, grillezni, beszélgetni a barátokkal. A tavasz azonban hamarosan megérkezik, a projekt pedig nem áll le, hiszen a BETON kurzus februártól, a második félévben újraindul, és új diákok fognak a KIFOLYÓ továbbfejlesztésén és csinosításán dolgozni. A BME hallgatóin kívül most is jelentkezhetnek más felsőoktatási intézmények tanulói is. Az már biztos, hogy ebben a szemeszterben tájépítész hallgatók is részt vesznek a munkában, és friss ötleteikkel ők is segítik a közös gondolkodást. Talán nem túlzás már most kijelenteni, hogy tavaszra megszületik Budapest legújabb és egyben legvagányabb szabadtéri, városi találkahelye, amely városlakók egyik új kedvence lehet.

Támogatók: Visegrádi Alap, Bosch, Design Terminál, BME, Doka, Fischer, Mapei, Austrotherm, MCBauchemie, Sika Hungária Kft., Valyo



Címke: Duna-part  grill  Gellért tér