Sztárokkal és családi programokkal ünnepelte az apákat az UNICEF

Írta: fesztbook.

Sztárokkal és családi programokkal ünnepelte az Apák napját az UNICEF Magyarország. A nemzetközi gyermekjóléti szervezet most először hirdetett ingyenes rendezvényt az ünnepnapra,

Sztárokkal és családi programokkal ünnepelte az apákat az UNICEF

hogy ezzel is felhívja a figyelmet a korai kötődés fontosságára, arra, hogy az apa nem második számú szülő, hanem az egyik legfontosabb ember a gyermek életében.

A Marczibányi Sportcentrumban olyan hírességek osztották meg az apasággal kapcsolatos tapasztalataikat mint Varró Dániel író, Sebestyén Balázs, Hajós András műsorvezetők, valamint Oláh Gergő és Majoros Péter Majka zenészek. Ugyancsak megszólalt Nánási Pál fotós, Nyáry Krisztián író-irodalomtörténész, Ács Dániel újságíró, Rónai Egon, Harsányi Levente és Lukács Miklós műsorvezetők. A pódiumbeszélgetéseken szakértők is kifejtették véleményüket arról, hogy milyen kihívásokkal és örömökkel kell szembenéznie egy édesapának.

A sztárok többek között arról is beszéltek, milyen apaképük volt.

„Nagyon sok mindenre megtanított az édesapám, a zenével kapcsolatban is. Kicsit rajtam keresztül élte át mindazt, amire ő is vágyott” - mondta Oláh Gergő.

„Nagyon jópofa, humoros, kedves fickó volt és túlságosan rendes ember, ezért nagyon szerettem őt. Pont az volt a baj, amit én nagyon szerettem benne, az egész világ, főleg a környezete gondját magára vette. Nagyon felnézek rá, de talán lehetett volna egy kicsit önzőbb pali az életben, és akkor talán nem kellett volna ilyen korán elköszönnöm tőle –- vallotta Majoros Péter, Majka. 

„Legalább olyan apának kellene lennem, mint amilyen az enyém volt, megkaptam minden figyelmet tőle. Most az unokával teheti ugyanezt” – mondta Lukács Miklós.

Szóba került az is, hogy ki milyen módon élte meg a család bővülését.

„Mindenki ijesztegetett előtte, hogy most aludj, mert később már úgysem lesz rá lehetőség, félsz rengeteg nehézségtől, ám arra senki sem készített fel, hogy mekkora öröm lesz a kezedben tartani a kicsit” – mondta Varró Dániel.

„Nekem már élt az elsőszülött lányom, amikor felfogtam, hogy ő van - mondta Hajós András. Majka is hasonló élményekről számolt be. „Néztem, hogy ez a kész kis ember tegnap még Hajni hasában volt. Tudod, hogy működik a szülés, de ez akkor is elképesztő” - mondta. 

„Nagyon sok nehézséget átéltünk Benettel az első hónapokban, gyakorlatilag folyamatosan sírt, de átvészeltük ezt az időszakot és a kisfiunk olyan sok örömet adott nekünk, hogy a feleségemmel úgy döntöttünk, vállalunk egy második gyermeket is. Kívánom minden apának, hogy élje át ezt az élményt” – mondta Sebestyén Balázs. 

A mindennapokról szólva Nánási Pál elmondta, hogy feleségével számukra a logisztika jelenti a legnagyobb kihívást. „Hetente többször is leülünk a feleségemmel, végigfuttatjuk az excel táblát a fejünkben, hogy ki mikor tud a gyerekekért menni, hogy osszuk be az időnket. Ez nem könnyű, de valahogy mindig megoldjuk a feladatot. A másik nehézséget az jelenti, hogy rájöttem, ki kell zárni mindent a fejemből és csak a gyerekekre figyelni, ha velük vagyok” – mondta a közönségnek Nánási Pál.

A sztárok végül arra a kérdésre is válaszoltak, hogy szerintük milyen a jó apa.

„Szerintem az, aki elfogad és olyannak szeret, amilyen vagy” – mondta Sebestyén Balázs.  „Számomra az igazi apa haver, akivel mindent meg lehet beszélni, mert az őszinteség a legfontosabb a családban” – válaszolta Majka.

„Szerintem törekedjünk arra, hogy a közepesnél jobb szülők legyünk. Tökéletesen még úgysem csinálta senki” – mondta Nyáry Krisztián. „Nem jó apának kell lennünk, hanem apának. Aztán, hogy jók is voltunk-e, azt mi nem tudjuk megmondani, legfeljebb a gyermekeink” – tette hozzá Harsányi Levente.

Az ötgyermekes Rónai Egon is elmondta a véleményét. „Talán az a legfontosabb, hogy ne erőltessük rá az akaratunkat a gyermekünkre, nem szabad túl sok mindenben korlátoznunk őket. Öt gyerek után tanultam valamit az apaságról? Valószínűleg igen, másként csinálok most dolgokat mint régen, de mindez nem tudatos. Igyekszem” – jelentette ki.  

Az ingyenes Apák napi eseményen több sportolási lehetőség, futball és kosármeccsek, ping-pong és csocsóasztalok, squash, óriás ugrálóvár, kreatív foglalkozások, közös LEGO építés és robotprogramozás szórakoztatták a kicsiket és a nagyokat, akik a Nickelodeon jóvoltából találkozhattak Dórával és SpongyaBobbal is. 

A főtámogató, a Cofidis sátrában hamar elvált, hogy melyik apának miben rejlik a szuperereje. Az apukák kreatív játékokon tesztelhették képességüket. Kora délután gyerekek és felnőttek együtt nézték, ahogy 300 természetben lebomló, környezetbarát lufi emelkedett egyszerre a levegőbe.

„Szerettük volna méltó módon felköszönteni az édesapákat. A legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy az első ezer nap rendkívül fontos a gyermek fejlődése szempontjából, lényeges, hogy az apák az első pillanattól kezdve foglalkozzanak a kicsikkel, beszéljenek hozzájuk, játsszanak velük, gondoskodjanak róluk. Reméljük, hogy a rendezvény sok családnak jelentett kellemes időtöltést” - mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Mindannyiunknak fontos, hogy merjünk apák lenni,törődjünk a gyermekeinkkel és gondoskodjunk róluk felelősséggel. Ezek azok az értékek, amik vállalatunk alappillérei is és a céges márkaértékeink is ugyanezt a szellemiséget tükrözik, amit ügyvezetőként és apaként egyaránt fontosnak tartok. Bízunk abban, hogy ez az esemény hozzásegít minél több apukát ahhoz, hogy tudatosuljon bennük milyen fontos szerepük van a családban és a gyerekek életében. Ezért döntöttünk úgy, hogy főtámogatóként a program mellé állunk” - mondta Holló Bence, a Cofidis Magyarország ügyvezető igazgatója.



Címke: Sztárok  család  program  UNICEF  

Ezt olvastad már?