Som-Balogh Edina előre megérezte terhességét

Írta: fesztbook.

Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb vendége a gyönyörű színésznő, modell és anyuka, Som-Balogh Edina lesz.

Som-Balogh Edina előre megérezte terhességét

Edinát mindig is érdekelték a lélek rejtelmei, nagyon hisz a sorsban, mindig hallgat megérzéseire és előfordult, hogy elhagyta hite.

Som-Balogh Edina spirituális gondolkodásúnak tartja magát, rendszeresen hagyatkozik megérzéseire, és több eseményt már azelőtt megérzett, hogy megtörtént volna. Ilyen volt a férjével való találkozás és terhessége is. Gyerekkorában hívő volt, rendszeresen járt templomba és imádkozott, azonban családi tragédia miatt elfordult Istentől.

„16 évesen pont a lázadó korszakomat éltem és a nagypapám, aki egy nagyon fontos ember volt az életemben, meghalt egyik napról a másikra. Fel voltam rá készülve, hogy egyszer elmegy, hiszen mindig mondta nekem, hogy ha egyszer bemegy a kórházba, onnan már nem jön vissza. Sajnos amikor elvitte a mentő én már tudtam, hogy nem fogom többet látni. Egész éjszaka imádkoztam, akkor még hittem nagyon, de reggel amikor elindultunk volna, jött a telefon. Ekkor fordultam el a hittől, hiszen a lázadó 16 éves énem nem tudta feldolgozni, hogy a fohászomat nem hallgatták meg ott fent”.