Májusban virágba borul a Magyar Nemzeti Galéria

Írta: fesztbook.

Színpompával és illatkavalkáddal készül a májusra a Magyar Nemzeti Galéria. A visszatérő Miért ne?! és a Szombati szemezgető című játékos művészeti szakkörök mellett

Májusban virágba borul a Magyar Nemzeti Galéria

a hónap érdekessége a Virágzó Palota című program május 5-én. A rendezvényre nyomozós feladatokkal, virág-kereső  tárlatvezetésekkel, társasjátékokkal, a MintaPintyek zenekar koncertjével és sok más kreatív foglalkozással várja vendégeit a Galéria.

Tavaszi zsongásra hívja látogatóit a Magyar Nemzeti Galéria. Az intézmény az állandó felnőtt- és gyerekprogramjai mellett havonta újabb ötletekkel színesíti edukációs palettáját. Májusi programjaik között kiemelkedő a Virágzó Palota című, egész napos rendezvénysorozat, amely során egyedülálló módon megnyitják a Galéria panorámateraszait is a látogatók előtt. Visszatérnek még a közkedvelt Szombati szemezgető és a Miért ne?! programok, de májusban a Tanár nélkül című, beszélgetős tárlatvezetésre is jelentkezhetnek a Faust-illusztrációkra nyitott diákok.