Moliére művének 350. születésnapja előtt tiszteleg a pinceszínház

Írta: fesztbook.

Tartuffe rendületlenül tör előre a belvárosi pinceszínházban. Alig egy hete játsszák Frenkó Zsolt rendezésében megtekinthető darabot, de máris órási érdeklődés övezi.

Tartuffe

Ábel Anita (Dorine), Józan László (Tartuffe) és Szikra József (Orgon) főszereplésével készült előadás merész, provokatív és bevállalós, de ez így jó. A téma örök, de a feldolgozás újszerű és ez olyan szerethetővé és élvezhetővé teszi a darabot, hogy a néző egész idő alatt jól szórakozhat. A színészek átéléssel játsszák karaktereiket és a vicces jelenetek is úgy jönnek át, hogy azt a néző könnyedén be tudja fogadni és jól szórakozik rajta.

A díszlettel nem bajlódtak sokat, inkább a technikára bízták annak modern vonalát, de mindezt jól kombinálták a rendezéssel és hely adottságaival. A hangzás remek, a nézők még a leghátsó sorokból is tökéletesen hallhatják, és persze láthatják a színpadi játékot.

Tartuffe

Dobó Kata, Józan László és Szikra József

Mint minden előadásnál itt is vannak húzó karakterek és színészek, itt és most ezt az előkelő szerepet Ábel Anita kapta, aki remekül oldotta meg a rábízott feladatot. Karakteres jelleme és hangja itt most kimondottan előnyére vált a színésznő által megformált karakternek. Mellette még Józan László Tartuffe-je tartogat számtalan kellemes és igen csak látványos meglepetést, amit most kár is lenne lelőni.

Jó volt látni, hogy ilyen kis színházban is játszanak sokszereplős darabokat. A hely, a szereplők, a díszlet és hang együttesen egy nagyon kellemes esti program lehet mindenkinek, aki picit is érdeklődik a színház iránt, de akár annak is aki még nem. Fiatalnak, idősnek, pároknak, vagy szingliknek, egyszóval mindenkinek jó választás Moliére Tartuffe-je a Pinceszínházban. Menjetek és nézzétek meg, mert tényleg jó! :)

Szereposztás:

PERNELLE ASSZONY, Orgon anyja: Erdélyi Mária
ORGON, Elmira férje: Szikra József
ELMIRA, Orgon felesége: Dobó Kata
DAMIS, Orgon fia: Pásztor Ádám
MARIANE, Orgon lánya: Lipcsei-Rácz Zsuzsanna
VALÉR, Mariane szerelme: Sepa György
CLÉANTE, Orgon sógora: Bardóczy Attila
TARTUFFE, álszent: Józan László
DORINE, Mariane komornája: Ábel Anita
LOJÁLIS HIVATALNOK ASSZONY: Andai Kati
FLIPOTE, Pernelle szolgálója: Damian Alexander
LŐRINC, Tartuffe néma inasa: Owaimer Adrian

Fordította: Vas István / Ferdítette: Kinizsi Ottó / Rendező: Frenkó Zsolt

Koreográfus: Hevesi Anna,
Játéktér: Gombár Judit,
Ruha: Gálvölgyi Anett, Miovác Márton,
Dramaturg: Góczán Judit,
Rendezőasszisztens: Zakar Ágnes



Címke: Tartuffe  Moliére  Pinceszínház