Megérzése mentette meg Miller Zoltán életét

Írta: fesztbook.

Peller Mariann „Utazás a lelked körül” című műsorának legújabb vendége Miller Zoltán volt, aki betekintést nyújtott kevésbé ismert, spirituális életébe.

Megérzése mentette meg Miller Zoltán életét

Az énekes, színész mesélt hitvesztéséről, az azt követő „sötét korszakáról”, valamit megérzéseiről, amik többször is megmentették már a haláltól.

Miller Zoltán alapvetően hívőnek tartja magát, de volt olyan időszak az életében, amikor senkiben sem talált segítséget. Erre a néhány éves időszakra „sötét korszakként” tekint, ami annyira megviselte, hogy azon is elgondolkozott, hogy felhagy a színészettel. Fordulópont volt az életében, amikor megismerkedett a keleti filozófiával és ennek köszönhetően eljutott Indiába. Azóta spirituális látásmóddal éli az életét, és más emberként tekint magára. Leszámolt rossz szokásával, és igyekszik rugalmasabban kezelni az élet kihívásait, melynek köszönhetően a problémák helyett már a megoldásra fókuszál.

A színésznek időbe telt mire rájött, hogy érdemes jobban hallgatnia megérzéseire, ugyanis a legtöbbször beigazolódtak a sejtései. A korábbi esetekből tanulva jelenlegi kapcsolatában minden esetben hallgat ösztöneire és úgy érzi partnere személyében igazi lelki társra talált.

Fontos mérföldkő volt a színész életében, amikor megérzésének köszönhetően saját és barátja életét is megmentette. „Sopron-Győr magasságában autóztunk Győri Péter kollégámmal és az egyik kanyarban úgy éreztem, hogy le kell lassítanom. A kanyar után láttuk meg, hogy egy kamion előz egy tele kocsisort, ami sehova nem tudott besorolni. Így, hogy lelassítottunk és félrehúzódtunk, a kamion egyszerűen elment mellettünk, és folytathattuk az utat. Utána percekig nem szólaltunk meg, majd Peti csak annyi kérdezett: Megérezted?”- mesélte Zoltán, aki azóta minden megérzésére hallgat, ahogy azt több asztrológus is tanácsolta neki.

A műsor második felében Novák László asztrológus és a tarotkártyák segítségével megtudhattuk, hogy a művész életében komoly változások fognak bekövetkezni, egy sorsküldetés vár rá.

Peller Mariann műsorának legújabb része Zsédenyi Adriennel február 25-én, vasárnap 16.30-kor látható a LifeTv műsorán.



Címke: Megérzés  Miller Zoltán  élet  India  

Ezt olvastad már?