Kabai Laci majdnem megcsonkította magát

Írta: fesztbook.

Élő koncert előtt 48 órával súlyos baleset érte az IHM egyik zászlós tagját, Kabai Lacit. Miután a kórházban megállapították, hogy középső ujja szilánkosra tört,

azonnal aggódni kezdett a fellépése miatt. Szerencsére a közismert rocker dobosnak, Németh Gábornak még a fél napos felkészülési idő is elég volt ahhoz, hogy kihúzza a bandát a pácból.

Kabai Laci, az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja, barátjával javította éppen a kültéri lépcsőfeljárót, miközben baleset érte. A legalább 50 kg-os kőtömb egy véletlen folytán ráesett a jobb kezére, és szörnyen összeroncsolta a középső ujját.

 „Annyira bedagadt az ujjam egy fél óra alatt, hogy nem bírtam mozgatni. Kék, zöld, lila foltos lett és tele volt véraláfutással. Nem különösebben érdekelt, azt leszámítva, hogy fogalmam nem volt ki fog helyettem játszani a hétvégi fellépésen. Szerencsére Németh Gábor kihúzott minket a pácból.” – nyilatkozta Laci.

Az együttes menedzsere azonnal intézkedni kezdett, így pár óra leforgása alatt felvették a kapcsolatot Németh Gáborral, aki olyan bandákban dobolt már, mint a Beatrice, a Skorpió vagy a Bikini.

„A felkérés hirtelen jött, de kihívásnak fogtam fel. Péntek délután 6-kor kaptam az értesítést, és szombat este 6-kor már fellépés volt. Azonnal elküldték a dalokat, gyorsan lekottáztam őket, és egész este próbáltam. A koncert hangulata bennfentesként még elképesztőbb volt, nagyon jól éreztem magam a színpadon a srácokkal.” – mondta Gábor, aki az egyik legmegbízhatóbb kottaíró dobos hazánkban.

Laci ujja még gyógyul, felesége pedig nagy segítség a felépülésben, hiszen mindig ott van, ha szükség van rá. A zenekar tagjai nemrég egy fotózáson is részt vettek, amihez a sérült zenész csak annyit fűzött hozzá:

„Nincs megállás. Törött ujj ide, vagy oda, februárban nagykoncertünk lesz, amire már javában zajlanak az előkészületek. Főpróbák, vidéki fellépések és a technikai kihívások sora áll még előttünk addig is, én pedig igazi rocker módjára csinálom a dolgom.”



Ezt olvastad már?